Ének a Don hőseiért

Részletes leírás

Gyerekként én nem a Don-kanyarról, Urivról, Jányról, a visszavonulásról hallottam az emléke­zésnek, a gondolatoknak, képzeletnek szárnyat adó hosszú családi estéken.Legfeljebb egy kijevi katonai kórház orvosának, édesapámnak történeteiről, s egy passaui menekülttáborról, majd a viszontagságos haza­érkezésről. Amit aztán később a feleségemmel, a gyerekeknek áldottuk emlékbe­ink­et, hiszen így születhetett apjuk magyar földön, alig néhány kilóméterrel az osztrák–magyar határtól.
A 2. magyar hadsereg szörnyű sorsát és hősi pusztulását, mint csaknem valamennyiünknek, nekem is Nemeskürthy és Sára világították meg. Serfőző Simon megszégyenítő számonkérése kellett azonban ahhoz, hogy megszülessen a gondolat, csakhát fogjunk a feledés emlék­művének lerombolásáért, elzarándokoljunk arra a földre, ahol csontot, jegyet hagyott ott minden ásó és eke. A Don-kanyar hű maradt önma­gához. Megrázó, fantasztikus pillanatok voltunk valamennyien tanúi.
Csakhogy, most béke költözött a lelkekbe.
Egy levélből idézem:
„Köszönetet szeretnék mondani a Novo-Uzspenkába való eljuthatóságért, ahol az egykori katonai temető helyén egy imát mondhattam Apá­mért, Istenes Józsi bácsi pedig valamennyi magyar katonáért, s hallhat­tam Bella István Halotti beszéd című versét.Az urivi templomdombon állóda elhelyezett és darabokban kicépült keresztért. Ahol apámat valamelyik lövészárokban lelőtték. Sulyok Kál­mán csodálatosan elszavalta Vörösmarty Szózatát. Nagyon megható volt orosz földön ezt hallani és érezni, hogy magyar vagyok.”
Ekkor határoztam el ennek az antológiának az összeállítását, azokkal a képekkel, amelyek a zarándokutakon készültek. A könyvcsokról hiányzik egy ilyen. A csokor árvál­ányháji mellé fogom tenni, amit a márki dombon szedtem, a még mindig látható lövészárkok, katonai állások között.
Bobory Zoltán

Hozzászólások

FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI