Gyerekként én nem a Don-kanyarról, Urivról, Jányról, a visszavonulásról hallottam az emlékezésnek, a gondolatoknak, képzeletnek szárnyat adó hosszú családi estéken.Legfeljebb egy kijevi katonai kórház orvosának, édesapámnak történeteiről, s egy passaui menekülttáborról, majd a viszontagságos hazaérkezésről. Amit aztán később a feleségemmel, a gyerekeknek áldottuk emlékbeinket, hiszen így születhetett apjuk magyar földön, alig néhány kilóméterrel az osztrák–magyar határtól.
A 2. magyar hadsereg szörnyű sorsát és hősi pusztulását, mint csaknem valamennyiünknek, nekem is Nemeskürthy és Sára világították meg. Serfőző Simon megszégyenítő számonkérése kellett azonban ahhoz, hogy megszülessen a gondolat, csakhát fogjunk a feledés emlékművének lerombolásáért, elzarándokoljunk arra a földre, ahol csontot, jegyet hagyott ott minden ásó és eke. A Don-kanyar hű maradt önmagához. Megrázó, fantasztikus pillanatok voltunk valamennyien tanúi.
Csakhogy, most béke költözött a lelkekbe.
Egy levélből idézem:
„Köszönetet szeretnék mondani a Novo-Uzspenkába való eljuthatóságért, ahol az egykori katonai temető helyén egy imát mondhattam Apámért, Istenes Józsi bácsi pedig valamennyi magyar katonáért, s hallhattam Bella István Halotti beszéd című versét.Az urivi templomdombon állóda elhelyezett és darabokban kicépült keresztért. Ahol apámat valamelyik lövészárokban lelőtték. Sulyok Kálmán csodálatosan elszavalta Vörösmarty Szózatát. Nagyon megható volt orosz földön ezt hallani és érezni, hogy magyar vagyok.”
Ekkor határoztam el ennek az antológiának az összeállítását, azokkal a képekkel, amelyek a zarándokutakon készültek. A könyvcsokról hiányzik egy ilyen. A csokor árválányháji mellé fogom tenni, amit a márki dombon szedtem, a még mindig látható lövészárkok, katonai állások között.
Bobory Zoltán
| Még nem érkezett hozzászólás. Legyen Ön az első, aki hozzászól! Írja meg kérdését, észrevételét! |
Legnépszerűbbek
Fém Krisztus-alakkal